Mielőtt bementünk volna Fazekas Jánoshoz, a Lánchíd és az Alagút hídmesteréhez, Mosonyi Alíz: Mesék Budapestről könyvéből Budapesti, az utolsó budapesti sárkány történetét elolvastuk - csak hogy tudjuk, ki lakik az Alagútban.
Aztán bent, a hídmesteri irodában rengeteg érdekességet hallhattunk a Lánchídról: a szerkezetéről, a II. világháborús károkról (a budai lánckamrában beázott robbanószer miatt féloldalas sérüléséről), a láncszemek terhelési próbájáról, és a hídpénz és alagútdíj érméit is megnézhettük.
A Lánchíd alapkamrájába csak a legidősebbek mehettek be, hiszen ez 20m-re van a felszín alatt, ahova létrán lehet lejutni.
Az Erzsébet híd rejtett zugaiba már mindenki bejöhetett, a legkisebbek is. A kábelkamra látványa lenyűgöző, ahogy a kábelek szétfeszülnek. De a híd szerelőjárata még nagyobb érdeklődést váltott ki: mindenki kipróbálhatta ügyességét és bátorságát - és persze a hídra rakódó por és füstgázlerakódás miatt fekete lett a kezünk.
Fotó: Szefcsik Zsolt |
Fotó: Szefcsik Zsolt |
Fotó: Szefcsik Zsolt - fia, Boldizsár volt a legkisebb hídmászó |
Délutáni programunk a hídépítés volt. A világ hídjairól vetített összefoglaló inspirációként szolgált (köztük kedvenc mérnök-építészem, Calatrava zseniális hídjai). Aztán irány az asztal - ahogy múlt héten is mindenki nekiállt kitalálni, milyen anyagokból milyen hidat szeretne/tudna elkészíteni. Érdekes, hogy e héten a táborozók jó része a fakockák stabilitására épített. Egyedül vagy párban szépen készültek a hidak...
Fél 5 tájban a szülők is megérkeztek, és szemlélték a végső (vagy nem végső) munkálatokat.
Legtöbben csak másnapra készültek el (a csiríznek is meg kellett száradnia), de Soma és Soma már aznap este büszkék lehettek lánchidukra:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése